Kincsem november 26-án érkezett gondozásunkba (most jutottunk el a bemutatásáig) a csomádi iszaplerakóból. Egy „kedves” ember még a nyáron gondolta úgy, hogy ez a tökletes helyszín ahhoz, hogy megszabaduljon az akkor még kölyök cicától… Szerencsére a telepnek van egy nagyon jó szívű, állatszerető dolgozója, aki napról napra, centiméterről centiméterre férkőzött Kincsem bizalmába. A kitartó munkának végül meglett a gyümölcse és az egykor félős, bizalmatlan kiscica etetőjét a bizalmába fogadta, majd szép lassan nyitott a többi ember felé.

Ahogy Kincsem cseperedett, a hideg idők pedig egyre közeledtek a cica gondozóját egyre jobban bántotta a gondolat, hogy egy ilyen kis állatnak nem a legmegfelelőbb hely egy erdőszéli iparterület, ráadásul nem minden munkatárs nézte jó szemmel, hogy néha a cica az irodába kéredzkedett, így mielőbb megoldást kellett találni az elhelyezésére.

Így került Kincsem alapítványunk látókörébe. Hatalmas szerencséjére éppen tudtunk fogadni egy újabb cicát! Szeretettel köszönjük Anita Juhász önkéntesünknek, hogy vállalta Kincsem karanténozását és az ivartalanítás utáni lábadoztatását ❤ !

Az első napok a cica részéről még félelemben teltek, de egy hét után már feloldódott és megmutatta, hogy illik hozzá a neve – egy kedves, dörgölődzős, pocakmutogatós kisasszonyt ismerhettünk meg személyében, aki kicsit csendesebb, visszafogottabb, nem az a „feldöntelek, ha most nem simogatsz” típus, kimondottan szeretnivaló kiscica ❤ !

Kincsem a karantént követően átkerült gazdikereső házunkba, ahol jelenleg egy félvak kiscica, Chewbacca lakótársa (Chewi bemutatkozása hamarosan érkezik) és szerencsesorozata itt még nem ért véget: Kincsem már gazdijelöltes is! Sári cicánkat szerette volna egy kedves család meglátogatni – vigyázz, spoiler 😉 – de Sári akkorra már gazdira talált, ez a kedves család pedig úgy döntött, nekik mindegy, hogy Sári fekete, Kincsem pedig cirmos, ha Kincsem is kedves, ők bizony megnézik 😍!

Meg is nézték, meg is szerették, és ahogy a lakásfelújítással végeznek, azt ígérték, hogy az új konyhabútorral Kincsem is költözik Hozzájuk ❤ ! Szorítsatok hát kérjük Kincsemnek, hogy a felújításnak mielőbb zökkenőmentesen vége legyen, Ő pedig a sok kaland után valóban szerető otthonra leljen!

u.i.: szomorú vagy, hogy lemaradtál Kincsemről, mert szívesen befogadtad volna? Tapasztalataink szerint a „cirmos az új fekete”, őket választják mostanában a gazdijelöltek a legritkábban. Jelenleg is több cirmos cicának keresünk otthont, ha beleszerettél a tigriscsíkokba, keress minket privát üzenetben bátran ❤ !


0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.