A baglyok hangtalanul repülő, éjszakai állatok, ezért sokszor észre se vesszük, hogy milyen sok fajuk és példányuk él a környezetünkben. Jól alkalmazkodtak  az emberi jelenléthez, fészkelőhelyül nem csak az idős fák kikorhadt üregeit vagy más madarak elhagyott gallyfészkeit, hanem öreg kéményeket, padlástereket, beugró épületfülkéket is elfoglalnak, önállóan fészlet nem építenek. Költésüket igen változatos eszközökkel, például nagyméretű költőládákkal, ágvillákba kihelyezett fonott vesszőkosarakkal és rejtőanyagba (pl. nádszövet) burkolt, leszűkített bejáratú, fektetett csövekkel és hordókkal is segíthetjük. Hazánkban gyakori fajnak számít az erdei fülesbagoly, a macskabagoly és a kuvik, költési időszakban pedig találkozhatunk egyetlen vonuló bagolyfajunkkal, a füleskuvikkal is. Magyarországon minden bagolyfaj védett vagy fokozottan védett. 

Kuvik (Athene noctua) Latin neve elárulja, hogy az ókori görögök Pallasz Athéné, a  tudás és bölcsesség istennőjének madaraként tisztelték. Kistermetű, 140-245 gramm súlyú, 21-23 centiméter hosszúságú, 54-58 centiméter szárnyfesztávolságú madár. Mint minden bagolyféle, éjszakai és ragadozó életmódot folytat. Nesztelen vadászatain egy magasabb pontról figyeli környezetét, hogy majd hangtalanul repülve lecsapjon a neszezésével önmagát eláruló zsákmányára. Főként kisemlősöket (egerek, pockok, cickányok, vakondok), kisebb testű madarakat (például különböző fiókákat), hüllőket (pl.: gyíkok) és rovarokat (bogarak, lepkék, hártyásszárnyúak) fogyaszt. 

A magyar babonavilág gyakran halálmadárként emlegeti (népi nevei: halálmadár, halálbagoly, csuvik), ennek kevésbé misztikus okai vannak: a súlyos betegséggel küzdők házainál gyakran éjszaka is égett a világítás, a fény az ablakhoz csalogatta a különböző rovarokat, azok pedig a rájuk vadászó kuvikot. Magyarországon fokozottan védett.