Tramini több mint egy éve nézeget minket a gyönyörű szemeivel. Nem akartuk befogadni /csak az ivartalaníttatását, lábadoztatását vállaltuk/, távoli terveim között sem szerepelt az elhelyezése, az emberi gonoszság viszont szokás szerint azt eredményezte, hogy mi bajlódjunk vele, holott ilyen ígéretet soha nem tettem.
Mi sem örültünk, ő sem.
Ennek ellenére ma már itt tartunk… karnyújtásnyira nézzük egymást. Azért hozzá ne merjünk érni. ![]()
A MINDAnál sosem pörögnek a cicák, mert nem adjuk őket akárkinek, de azért a több évek már kicsit erősek teljesen egészséges, fiatal cicák esetén….az öregeket, betegeket még megértem, hogy senki sem akarja, de évről évre egyre nehezebb az icipici, bársonyos, übercuki manókat is jó helyre adni.
Hisszük, hogy valahol Traminak is lehet még helye. Ahol többet foglalkoznak vele, ahol végre otthon lehet, ahol megnyílhat.
A tesója, Merlot már Fekete Mónika barátunk rezidenciáját élvezi és tenyérbe teszi a fejecskéjét, pocaksimit kér, ágyban alszik.
Reméljük, egyszer Trami is átélheti mindezt….
Trami egy két év körüli csodaszép perzsa keverék nőstény. Teljesen egészséges, FIV FELV tesztjei negatívak, rendszeresen parazitamentesítve, ivartalanítva van. Egyáltalán nem vad, viszont félénk, nem rohan egyből ölbe. Olyan gazdit keresünk számára, aki engedi őt megnyílni és elfogadja, hogy ő egy visszafogott cica. Más cicákkal jól kijön, egyáltalán nem domináns, ügyesen alkalmazkodik.
Alapvetően benti tartással szeretnénk örökbeadni, de nyugodt környéken, megfelelő odaszoktatás után el tudjuk képzelni, hogy kijárjon a kertbe – egy éves koráig kint élt. Nem rombol, nem kapar, mindent megeszik. Tényleg semmi gond vele. Csak egy jó Gazdi hiányzik már nagyon a számára. Jelenleg Budapesttől 15 kilométerre lakik ideiglenes befogadónál, szívesen fogad látogatókat. ![]()
Minden megosztást köszönünk! ![]()


0 Comments