Talán emlékeztek még az év elején gondozásunkba került három, törékeny cicalányra, Fridára, Freyára és Fruzsira, akiket volt gazdái 5 másik állattal együtt költözésükkor egyszerűen magukra hagytak? A csapatból három cica (mama és két utódja) került gondozásunkba, közülük Frida gyorsan otthonra talált, Freyának és Fruzsinak azonban, hiába gyönyörűek és kedvesek, sehogy se jött össze a dolog- mindketten voltak ugyan gazdinál, de visszakaptuk őket (allergia, majd költözés miatt 🙁 ….).

A sok viszontagságnak azonban végre vége szakadt: egy kedves család Fruzsit meglátogatta és megismerve a két cica történetét úgy döntöttek, hogy ahol jut hely egyiküknek, ott jut bizony a másikuknak is, így az anyja-lánya páros együtt költözhetett a tutiba ❤🙂 ! Freya és Fruzsi egy két szintes családiház úrnőivé váltak, ahol rengeteget játszhatnak, a lépcsőn fel-alá szaladgálhatnak és persze a kanapén is kedvükre elnyújtózhatnak, a soha el nem fogyó simogatásokra pedig három nagyobbacska gyerkőc és egy rendkívül cicabarát anyuka a „garancia”.

Hatalmas öröm, hogy Fruzsi és Freya pechsorozata ezennel véget ért és rendkívül hálásak vagyunk Laurának és családjának azért a szeretetért és empátiáért, amivel védenceink felé fordultak. Sok-sok boldog, közös évet kívánunk az egész Családnak!


0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.