Van nekünk két cicánk, akik bár teljesen külön érkeztek, semmi közük egymáshoz, mégis annyira megszerették egymást, hogy úgy döntöttünk, megpróbáljuk a lehetetlent és együtt keresünk Gazdit számukra. ![]()
Filippo (szürke) és KisFlex (fekete-fehér) tehát Álomgazira várnak. KisFlex már fél éve, egészen pici kora óta van a gondozásunkban – egy hajógyárba sétált be soványan, bolhásan…ami már a múlté.
Filippo pedig a giardiától csonttá soványodva járta kóborként az utcákat, amíg egy kedves pár fel nem karolta és hozzánk nem került gyógyulni. ![]()
Mára mindketten szépen kikerekedtek, végtelenül puhák, dorombolósak, nagyon barátságosak, jóindulatúak….és jöjjön a legfontosabb: az első perctől fogva annyira, de annyira szeretik egymást, hogy az szinte hihetetlen.
Úgy sétálnak, hogy teljesen egymáshoz simul a kis testük, megosztják egymással az ételt és imádnak együtt játszani. Filippo két éves, KisFlex pedig 10 hónapos kandúrka, mindketten teljesen egészségesek, FIV FELV tesztjeik negatívak, ivartalanítva, rendszeresen parazitamentesítve, oltva vannak. Benti tartással szeretnének költözni, jelenleg Budapesttől 15 kilométerre laknak idibefogadónál.
Ha te is beléjük szerettél és lennél a Gazdijuk, írj nekünk privát üzenetben. ![]()


0 Comments