A ma reggelünk szomorúan indult

A ma reggelünk szomorúan indult, mert egy nagyon beteg cica miatt kerestek meg minket. A telefonáló szerint a macska harmadik napja mozdulatlanul fekszik a kertjükben ( a bejárati ajtótól kb. 50 cm-re), és nincs ereje felállni, talán el is üthette valami.

Elmentünk hát a cicáért, akitől rosszabb állapotú macskát már nagyon rég nem láttunk… Az oldalán feküdt, elképesztően büdösen és soványan, a legyek beköpték, tele volt légypetével, hemzsegtek rajta a bohák, oldala annyira beesett, hogy első pillanatban azt hittük, csak egy tetemhez érkeztünk, aztán ahogy megmozdítottuk, keservesen felnyávogott .

Azonnal a Profivet Állatkórházba rohantunk vele, ahol már csak megkönnyíteni tudtuk az útját odaátra, gyakorlatilag az is kész csoda, hogy egyáltalán a rendelőig kibírta. Borzasztóan ki volt száradva, vért se lehetett venni tőle, fogai kitörve, szája fekélyes és büdös, szeme gennyedzett, egy vénás injekciót se lehetett beadni neki ,teljesen összeestek az erei. Valaha egy félhosszú bundájú, fekete szépség lehetett, ma már csak egy bőven tíz év feletti, összetöpörödött és meggyötört, haldokló senki macskája .

Minden egyes ilyen alkalommal a fájdalom mellett az értetetlen düh is fellángol bennünk. Ez az állapot nyilvánvalóan nem 2 nap alatt állt elő, ráadásul az egész környéken (Göd, Széchenyi utca vége, sorházi lakások) nem akadt egyetlen jó érzésű ember se, aki megszánta volna ezt a szerencsétlen állatot? Tényleg csak nekünk van autónk, állatorvosra időnk és annyi anyagi erőnk, hogy az ellátást finanszírozzunk? A cica segítségkérői (akik egyben etetői is voltak éveken át) szerint a cica nem az Ő állatuk, ők csak néha megetették, mint az utcában sokan mások is (persze nincs mikrochip, tulajdonjogot lehetetlenség igazolni).

Hogy is van ez? Amikor még szép és egészséges egy macska, akkor etetgetjük, magunkhoz szoktatjuk, akkor még a mi állatunk, amikor felelősséget kell érte vállalni és segíteni rajta a betegségben/bajban, akkor már nem az? Elkeserítő ez a nemtörődömség, közöny és butaság, amivel napról napra szembesülünk! Mindig van egy jó kifogása annak, aki hagyja eddig fajulni a dolgokat (a leghajmeresztőbb indokok), egy azonban mindegyikükben közös: a segítség nyújtás elmulasztása! Iszonyatos belegondolni, hogy min ment át ez a szegény, kiszolgáltatott teremtés a három nap alatt, mire vasárnap reggel nyolckor eljutott valaki oda, hogy egyet telefonáljon (de ennél többre akkor sem volt hajlandó).

Emberek, könyörgünk, ébredjetek már fel és mozduljatok már meg! A segítség nyújtás nem azt jelenti, hogy valaki A-tól Z-ig minden terhet átvállal a másik válláról, a segítségkérőnek is aktívan részt kell vennie a probléma megoldásában!

Borzasztóan csalódottak vagyunk. Ég veled, Széchenyi cica, odaát már nem fáj semmi .

u.i.: a cica a képeken életben van